Az autoimmun pajzsmirigygyulladás a fertilis korú nők leggyakoribb en­dokrin megbetegedése, jelenlétét a laboratóriumi diagnosztikában alap­vetően az A-TPO-pozitivitás jelzi. Mind az autoimmun tireoiditisz, mind a következményes hipotireózis több lehetséges mechanizmus útján csök­kentheti a fertilitást és növelheti a vetélések számát. A levotiroxinkezelés számos esetben javítja a meddőségi kezelés hatékonyságát és növeli az élveszülések számát.

Ennek a nem túl gyakori, rendszerint gyermekkorban jelentkező daganatnak az elkülönítő diagnózisa és a betegek hosszú távú követése, szubsztitúciós terápiája a műtétet, esetleges sugárkezelést követően nagy körültekintést igényel. Ezt illusztrálja a cikkben bemutatott négy pediátriai eset.

A hipertireózis oka a pajzsmirigyhormonok fokozott termelése vagy a tárolt pajzsmirigyhormonok fokozott felszabadulása, de származhatnak a hor­monok pajzsmirigyen kívüli forrásból is. A fokozott termelés leggyakoribb oka a Basedow- (Graves-) kór, a toxikus multinoduláris golyva és a toxi­kus adenóma. A fokozott passzív felszabadulás fő oka fájdalommentes tireoiditisz vagy Hashimoto-betegség. A pajzsmirigyhormonok fokozott ter­melése kezelhető tireosztatikus szerekkel, a mirigy radiojódos ablációjával vagy sebészi tiroidektómiával. Az elsőként választandó módszer függ a diagnózistól, az esetleges ellenjavallatoktól, a hipertireózis súlyosságától és a beteg preferenciáitól.

Az alvásfüggő légzészavarok népegészségügyi jelentőségét – különö­sen a kardio- és cerebrovaszkuláris kórképek, a magas vérnyomás, illetve a mentális deficit, személyiségváltozás és napközbeni aluszékonyság szind­róma terén – az utóbbi években mind több tudományos bizonyítékként elfogadott vizsgálat erősítette meg. Mindezek mellett az alvásmediciná­ban ez a legnagyobb prevalenciájú és mortalitású betegségcsoport, az itt végzett diagnosztikus és terápiás munkában nyilvánul meg leginkább az alvásmedicina multidiszciplináris karaktere.

A súlyos felnőttkori növekedésihormon- (GH-) hiány jelentőségének felis­merése, a GH-pótlás bevezetése a klinikai gyakorlatba közel három évti­zedes múltra tekint vissza. Hazánkban 20 éve vált lehetővé felnőttek szá­mára a GH-pótló kezelés, a témában számos publikáció látott napvilágot. A felnőttkori GH-hiány jelentőségének felismerése, a betegek megfelelő GH-kezelése óriási mértékben javította a hipopituiter betegek hormonpótló terápiáját. A szerzők áttekintik a kórkép kórismézésének, kezelésének főbb szempontjait, összefoglalják a hazai tapasztalatokat.

A gyógyszerek a hatásmechanizmusukból adódóan károsíthatják a szívet, még akkor is, ha a gyógyszert egészen más szerv betegségére, teljesen más célból írták fel. Ezeknek a nemkívánatos mellékhatásoknak a követ­kezményeit gyakran alábecsülik, hiszen előfordul, hogy farmakológiailag azonos anyagokat eltérő javallatokkal írnak fel. Ez különösen akkor válhat fontossá, ha több gyógyszer kombinációjáról van szó, mert akkor a hatások összeadódhatnak és farmakodinamikai interakciók léphetnek fel.

A reumatoid artritiszhez (RA) gyakran társul egy vagy több másik betegség – annál gyakrabban, minél idősebb a beteg és minél hosszabb ideje tart az RA. A kísérő be­tegségek befolyásolják az RA kimenetelét és behatárolják a terápiás lehetőségeket. Az RA aktivitásának visszaszorítása mellett a fennálló kísérő betegségek szűrése és szoros ellenőrzése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük a további károsodást. A sikeres kezelés fontos feltétele a jó együttműködés a háziorvos, a reumatológus és a betegellátásba bevont egyéb specialisták között.

Az agresszív B-sejtes limfómák első vonalbeli kezelése a stádiumtól és a kockázati tényezőktől függetlenül rituximabot, valamint cyclophosphamidot, adriamycint, vincristint és prednisolont tartalmazó polikemoterápia. A nagy nyirokcsomó-konglomerátum, illetve az extranodális szervérintettség konszolidációs sugárkezelést is indokolhat. A relabáló agresszív B-sejtes limfómás betegek közül csak azoknak van reális esélyük a hosszú távú túlélésre, akik sikeres mentő kezelést követően autológ vagy allogén őssejtátültetésben részesülnek. A többi beteget klinikai vizsgálatok keretében kell kezelni, illetve palliatív mono- vagy polikemoterápiában részesíteni.

A primer mellékvesekéreg-elégtelenség okai közül az autoimmun mellék­vesekéreg-gyulladás a leggyakoribb. A következmény a glükokortikoidok, a mineralokortikoidok és a mellékvesében képződő androgének hiánya. Fon­tos, hogy gondoljunk a betegség lehetőségére és felismerjük az életveszélyes Addison-krízist, figyeljünk az azt megelőző enyhe tünetekre is. Ha felmerül a gya­nú, cosyntropin stimulációs teszttel igazolhatjuk a diagnózist. A primer mellékvese­kéreg-elégtelenség kezelése a glükokortikoidok és a mineralokortikoidok pótlását jelenti. Az autoimmun mellékvesekéreg gyulladáshoz sokszor egyéb autoimmun gyulladás is társul.

A leggyakoribb hipofízisadenómák a prolaktinómák és a hormont nem termelő adenómák. A kezdeti tünetek lehetnek az endokrin diszfunkció jelei (pl. terméketlenség, csökkent libidó, tejcsorgás) vagy neurológiai tünetek (pl. fejfájás, látászavarok). Ha a diszfunkciós hipofízis hormont termel, a klasszikus klinikai szindrómák alakulhatnak ki, pl. hiperprolaktinémia, akromegália vagy Cushing-kór. Fontos a teljes hipofízisfunkció kivizsgálása, mivel gyakori a mirigy alulműködése. A kezelést végző teamnek az esetleges endokrinológiai vagy idegsebészeti kezelésre is felkészültnek kell lennie. A kis méretű, hormont nem termelő adenómák és a prolaktinómák nem feltétlenül igényelnek azonnali beavatkozást.